Válaszom: Jah, felnőttünk, de szerintem nem mindenki...
De ácsi, mihez is nőttünk fel? Az élet kemény dolgaihoz? Esetlegesen egy családalapításhoz? Netalálántán egy jól fizető álláshoz? Vagy akár fizikálisan is érthetném.
Szétröpült az a kis család, ki erre ki arra...valakik beszélnek egymással valakik már annyira nem tartják a kapcsolatot. Egy-egy fárasztó nap után ki kíváncsi már a másik arcára, ha ő sem érdeklődik iránta. Nem, dehogy, ezt senki sem várja el, mindenkinek megvan a maga kis saját világa, amiben élni szeretnének, mindenkinek megvannak az elkövetkező néhány évre a maga kis tervecskéi, valakik együtt képzelik el a jövőt, mint munkatársak, valakik külön a világ másik oldalán.
Miért is lennének ők hibáztathatók? Nem, nem ők a hibásak, az élet hozza így, úgymond, "így dobta a gép", bizony; az élet már csak ilyen cseles, valakiket összehoz, majd feldobja a kockát, és aki a szerencsés, annak van egy útja teszeménazt Dél-Olaszországba. Ez már csak Ilyen!
....
Egyik nap az ember még tiszta heppi, a másik nap meg teljes emo...szörnyű dolog, mi!? Sztem nem az, ezis az élet velejárója, belefáradt már az ember, hogy még egy kicsit is kacagjon ezen, sőt kacagni sem tud már...nem...nemtud. Sőt élvezni sem tudja már a helyzetet, napról-napra elgondolkodik azon, hogy mit csináljon. Megintcsak ismételni tudná magát, hogy míg mások nagy tervet szőnek, ő addig elvész az élet sűrűjébe. Vagy követi az élet előre elkészített tervét, vagy pedig elbukik benne, széttapossák, mint egy bogarat. Ha az ember valamiben kevésbé kap pozitív "visszajelzést", egy idő után belefárad...belefárad abba, amit addig felépített, vagy esetleg tervbe számításba vett. Nem. Nem érzi már azt, hogy valamiféle esélye lenne bárkinél, vagy bárminél is. (De hülyén hangzik ez a bárminél...de már lassan ott tart.)
Nem, nem úgy érzi már, hogy neki része lenne ebben a társaságban...nem, nem érzi már a helyét, sem azt, hogy esetleg egy okos gondolatot is hozzátudna fűzni bármelyik gondolathoz...nem, nem érzi azt, hogy nevetnének valamelyik viccén is, amin azelőtt többször is röhögtek...nem, nem és nem..., belefáradt már a bulikba, sőt...talán sok is volt ez(?). Ahogy az idő halad, Ő majd szépen lassan kirekesztődik ebből a kis családból, néha-néha elmegy velük ide s oda, aztán már csak egy-két házibuli, utána már csak iskolában köszönnek egymásnak, aztán meg marad az MSN, és végül már ott sem... Kicsit talán kirekesztett lett, de ez befogható annak is, hogy az élet sem úgy számolt vele, ahogy azt Ő eltervezte. Áhh nem, dehogy....pedig lehet, akkor most megint másképp állnának a dolgok....
De ez már egy másik történet...
Editors-Camera
"Look at us
Through the lens of a camera
Does it remove
All of our pain?
If we run
To look in the back room
Where we hide
All of our feelings...."
